Orbán Viktor mellett Magyar Péter is felkerült a Politico idei toplistájára
A Globalista és A Kihívó.
A Globalista és A Kihívó.
A Tisza Párt elnöke szerint egy pillanat alatt ki fognak ábrándulni a szavazók a Fideszből.
Sokat várnak Magyar Pétertől, de nem számítanak rá, hogy a 2026-os választáson a Tisza Párt több szavazatot szerezne a külhoni magyarok körében, mint a Fidesz – mondták a HVG-nek a Magyar Péter és Ódor Lajos volt szlovák miniszterelnök beszélgetésen megjelent érdeklődök. A hétfői komáromi eseményen a Tisza Párt elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy ha a határon túli magyaroknak joguk van levélben szavazni a választásokon, akkor ez a lehetőségük legyen meg a Nyugat-Európába kivándoroltaknak is. A HVG-nek pedig arról, lesznek-e külhoni választókerületek 2026-ban. Videó.
Magyar Péter először beszélt határon túli magyar közönség előtt Komáromban, ahol Ódor Lajossal, Szlovákia előző miniszterelnökével térképezték fel a két ország helyzetét. A Tisza elnöke szerint szoros verseny, hogy Szlovákiában vagy Magyarországon rosszabb-e a helyzet, de a gazdaságot elnézve inkább nálunk. A két politikus rájött, sok mindenben hasonló a helyzetük, de Ódor Lajos hangsúlyozta, az nagy különbség, hogy nekik van mire építeniük, hisz ő már volt kormányon. A HVG helyszíni tudósítása.
A miniszter szerint a kegyelmi botránynak hosszantartó politikai következményei lehetnek.
Az elemző szerint a harc után ki kell jönni a ketrecből, és kell tudni késsel és villával enni. Szerinte „sokaknak a fejében ez ment el”.
„Nem kell erről kérdeznie” – mondta a miniszter az őt faggató Válasz Online-os újságírónak.
A főpolgármester hajlandó 2026-ban Magyar Péterékre szavazni, ha csak ők maradnak.
Több, mint egy hónapja startolt el a kormány legújabb, ezúttal gazdasági témájú politikai kérdőívezése, és egy hete már online is kitölthető a nemzeti konzultáció. Eddig mindig közöltek köztes részvételi adatokat is, ám most nagy a hallgatás. A HVG kérdésére a kormányzat se részvételi, se költségadatot nem hajlandó ezúttal kiadni. Közben zajlik a Tisza Párt hasonló akciója Magyarok Hangja néven.
A Tisza Párt elnöke azt írta, soha nem gondolta volna, hogy a mi életünkben kérdéses lehet, hogy megtörténik-e a békés hatalomátadás.
Ha Magyar Péter budapesti tiszás képviselői megszavazzák Karácsony Gergely jövő évi fővárosi költségvetését, összegyurcsányozhatók lesznek. Ha nem, akkor a főpolgármester vádolhatja őket azzal, hogy keresztbe fekszenek a béremeléseknek és a közszolgáltatások működtetésének.
„A Fidesz hatalma végóráit éli” – véli a Tisza vezetője.
Menczer Tamást megvédte, Magyar Pétert olyan kellemetlen embernek nevezte, akit le kell állítani, hiszen előfordul az ilyen munkahelyen és a családban is. Kapott a miniszterelnök verbális füleseiből az amerikai kormányzat is: Joe Biden demokrata kormányát sorosistának nevezte.
A Tisza Párt vezetője tüske a köröm alatt korábbi politikai oldala számára, írja a lap cikke.
Menczer Tamás alpári akciója és az orbáni dafke-politizálás mögött pszichológiai megfontolások állnak, indokoljuk szomorú tippünket a közeljövő politikai vitáinak színvonaláról. A NER híveinek bele kellene gondolniuk, hogy egy olyan polgári pártért rajonganak, amely nem hogy késsel-villával nem tud enni, de ráadásul a damasztkendőbe fújja az orrát, és még büszke is rá.
„Menczer Tamás egy hétig gyakorolta Rogán Antallal a Karmelitában, hogyan lesz focihuligán, ami azonnal ötmillió forintos bevételt és négyszáz új előfizetőt hozott a Tisza Pártnak, úgyhogy reméljük, jön máskor is” – mondja Nagy Ervin a pécsi gyermekotthon előtt történtekről.
„Amikor ez a kalapács csávó átütötte a falat, utána majd beszélgetünk sokszínű demokráciáról” – mondta a HVG Címlapsztori című rendezvényén Nagy Ervin, aki szerint lassacskán mindenkinek fel kéne fognia, hogy Magyar Péter az egyetlen lehetőség, ha nem akarunk újra Kádár-korban élni. De vajon mi nyűgözi le leginkább a Tisza Párt vezetőjében? Nevezte-e már őt is agyhalottnak? Mit gondol Vogel Evelinről? És hogyan állítaná színpadra Menczer Tamás és Magyar Péter találkozását?
„Hasznos” megbeszélést folytattak.
A Fidesz fő kommunikátora folytatná a szócsatát Magyar Péterrel.